Tevékenységeink
Szervezetfejlesztés, mediáció és biográfia egy szemléletben: a változás belül kezdődik.
Ismerje meg módszereinket, és induljon el a fejlődés útján velünk.
Szervezetfejlesztés
Szervezetet fejleszteni valójában nem lehet; csakis a benne dolgozó embereket. Egy szervezet egyenlő az ott dolgozók összességével: ők alakították ki, ők juttatták el oda, ahol most tart, és ebből következik, hogy ők is képesek változtatni rajta, ha akarják.
Mediáció
A mediáció egy sajátos, peren kívüli konfliktuskezelő és vitarendező eljárás, amelynek célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján – egy, a vitában nem érintett harmadik személy bevonásával – írásbeli megállapodás szülessen a vita rendezéséről.
Biográfia
Dr. Bernard Lievegoed munkatársaival megalapította a Holland Pedagógiai Intézetet (NPI), ahol a biográfiai munkát a személyes fejlődés, a szervezetfejlesztés, valamint a munkáltatói és pedagógiai területek szolgálatába állították.
Szervezetfejlesztés
Szervezetet fejleszteni valójában nem lehet; csakis a benne dolgozó embereket. Egy szervezet egyenlő az ott dolgozók összességével: ők alakították ki, ők juttatták el oda, ahol most tart, és ebből következik, hogy ők is képesek változtatni rajta, ha akarják.
Mindezt úgy, hogy megváltoztatják a szervezetről alkotott gondolataikat.
Egy szervezetnek is van biográfiája: a múltban történt események hatása jelen van a működésében. Van fejlődési útja is, hiszen az egyes fejlődési fázisok eltérő vezetési módot, kompetenciát és szervezeti felépítést igényelnek. Működését – akárcsak az emberét – három területre bonthatjuk:
van szellemisége (küldetés, alapelvek, célok),
van kapcsolati rendszere (belső kapcsolatok, konfliktuskezelési kultúra, szabályzatok),
és van fizikai megjelenése (költségvetés, külső kapcsolatok, iroda).
A szervezet fejlesztése során a vállalkozásra hét „ablakon” keresztül tekintünk: küldetés, alapelvek, jövőkép, emberek, felépítés, folyamatok és eszközök. Mind a hét területen összehangoljuk a gondolatokat, tapasztalatokat és elképzeléseket, majd közösen alakítjuk ki a megvalósítandó tervet.
Az együttműködésünk nem abból áll, hogy kész megoldásokat hozunk. Hiszünk abban, hogy a megoldás elemei és a megvalósításhoz szükséges képességek ott vannak a közösségben – nekünk abban van szerepünk, hogy segítsünk ezeket felszínre hozni és összehangolni. Módszereink a megtapasztalást, a belátást és az aktív bevonódást támogatják.
Mediáció
A mediáció egy sajátos, peren kívüli konfliktuskezelő és vitarendező eljárás, amelynek célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján – egy, a vitában nem érintett harmadik személy bevonásával – írásbeli megállapodás szülessen a vita rendezéséről.
Egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek lényege, hogy a két fél vitájában, mindkét fél közös beleegyezésével egy semleges harmadik fél, a mediátor működik közre. A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény célja, hogy elősegítse a természetes személyek és más személyek személyi és vagyoni jogaival kapcsolatban felmerült azon polgári jogviták rendezését, amelyekben a felek rendelkezési jogát törvény nem korlátozza.
A mediáció során:
- az igényekre és az érdekekre irányítja a figyelmet,
- a közvetítő (mediátor) ezzel ösztönzi a feleket az együttműködésre,
- a mediáció jövőorientált,
- nem a múltbeli eseményekkel, a bűnös keresésével vagy a konfliktus történetével foglalkozik, hanem a jövőre és a megoldásra összpontosít,
- a mediátor viselkedési szabályokat állít fel, amelyekhez a felek kötve vannak, így nem tehetnek sértő vagy bántó megjegyzéseket, amelyek a konfliktus mélyítését szolgálnák,
- a mediátor a vitában álló feleket egyenrangú félként kezeli,
- a felek kölcsönösen megismerhetik és megérthetik egymás álláspontját,
- a felek nyíltan megfogalmazhatják érdekeiket, érveiket és lehetőségeiket,
- elősegíti a felek között létrejövő nyertes–nyertes egyezség megszületését, amelynek eredményeként kölcsönösen elégedettek lehetnek,
- a beszélgetés során törekszik a felek közötti hatalmi és befolyásbeli különbségek kiegyensúlyozására,
- gyors megoldást eredményez,
- a döntés joga végig a felek kezében marad, a végeredmény rajtuk múlik: ők határozzák meg a megvitatandó témákat és a megállapodás tartalmát, így megtapasztalják felelősségüket a saját életük alakításában,
- a felek maguk hozzák meg a döntést,
- minden esetben javít a felek kapcsolatán,
- azáltal, hogy elindítja a megakadt kommunikációt, még akkor is javít a helyzeten, ha végül nem születik megállapodás; a résztvevők egyúttal egy új konfliktuskezelési módszert is elsajátítanak, amelyet később hasonló helyzetben alkalmazni tudnak, mivel az eljárás során minden érdek hangot kap, és nem egy külső hatalom által rájuk kényszerített döntés születik, a felek elköteleződnek a megállapodás mellett, magukénak érzik az eredményt, így nagy arányban be is tartják a mediáció során született egyezséget.
Biográfia
A biográfiai munka szemléleti és szakmai alapjait Dr. Bernard Lievegoed holland pszichiáter, kutató és akadémikus fektette le.
Dr. Bernard Lievegoed munkatársaival megalapította a Holland Pedagógiai Intézetet (NPI), ahol a biográfiai munkát a személyes fejlődés, a szervezetfejlesztés, valamint a munkáltatói és pedagógiai területek szolgálatába állították. Gyakorló orvosok számára is tanították a biográfia törvényszerűségeit, mint lehetséges terápiás eszközt.
Coenraad van Houten továbbfejlesztette Lievegoed gondolatait, és kiterjesztette azokat a felnőttkori tanulás és az életből való tanulás (sorstanulás) kérdéskörére. Az Egyesült Királyságban megalapította a Szociális Fejlődés Központját (Centre for Social Development).
Dr. Bernard Lievegoed és munkatársai a saját életrajzzal való munkát eredetileg pszichés betegek lelki terápiájához dolgozták ki és alkalmazták. A biográfia idővel elvált a terápiától, és beilleszkedett a mentálisan egészséges emberek által is használható önismereti és önfejlesztési gyakorlatok közé.
A biográfus képzés során az ember élete válik a kutatás témájává. A képzés képesíti a leendő biográfust arra, hogy gyakorlati, művészi és elmélyítő módon dolgozzon emberekkel, egyéni és csoportos formában, azzal a céllal, hogy segítse őket önmaguk, életútjuk és sorskérdéseik kutatásában.
A képzés célja, hogy az életrajzimunka-kísérő képessé váljon arra, hogy egy másik embert végigkísérjen a biográfiai önismerethez vezető úton.
Közreműködőink
Antal Norbert
Szervezetfejlesztő, mediátor
Szándékomban áll tenni a társadalom gyógyulásáért, egy újfajta, korszerű társadalmi életért a gazdasági és civil élet megújításán keresztül, alapul véve a korszerű szellemi
értékeket.
Az üzleti világban eltöltött éveim alatt láttam, mennyire hiányoznak onnan az emberi értékek és az emberközpontúság. A civil életben megtapasztaltak viszont azt a felismerést hozták, hogy ott kevesen értnek a vállalkozásokhoz, kevesen tudnak gazdálkodni.
Ezért feladatul tűztem ki magamnak, hogy hidat építek e két terület között.
Béres Anna
Biográfus, mediátor
Mi a biográfia? Először egy önmegismerési, önfelfedezési út. Az ember rálép erre a területre, és egyszerre érzi azt, hogy repülni is tud, és mélyre merülni is.
A biográfiai munka során megtapasztaljuk, hogy a körülöttünk élő emberek is megismerhetőbbé válnak általa. Emberismeretet hoz, toleranciát és megértést fejleszt. (Csoportban végezve kapcsolatot és közösséget épít, csapatot formál.) >Idővel az Életről és a Világról is gondolatokat, felismeréseket kínál. Elkerülhetetlenül rájövünk arra, hogy jelen testünk és jelen életünk csupán egy folyamat egyik epizódja.
Megváltozik a szemléletünk: másként tekintünk az életeseményekre, a tanulásra és a fejlődésre. Biztonságot ad, erősíti a hitünket, elgondolkodtat, és egy idő után művészetté növekszik bennünk
Gyönyörű, plasztikus festménnyé áll össze eddigi életünk eseménysorozata. Látjuk a tablót, a miérteket. Megtapasztaljuk azt is, hogy minden ember életútja bizonyos tapasztalásokon, sorseseményeken és életszakaszokon keresztül vezet. Megnézhetjük, hogyan történt mindez a mi életünkben. (Csoportban pedig meghallgathatjuk mások életút-tapasztalatait is, mindannyiunk gyarapodására.)
Megéljük, hogy mindezt saját tanításunkra választjuk, és megértjük: az ember még nincs kész. Felmerül bennünk a kérdés: mit tehetünk a magunk fejlődéséért, emberségünkért?
Megérezhetjük, hogy nincs minden lénytagunk velünk, és hogy jelen emberi szabadságunk egyetlen dologra terjed ki bármely életpillanatunkban: arra, hogy a szeretet útját választjuk-e vagy sem. (Én keresztényként a Krisztusi út kifejezést használom.)
Ettől kezdve fantasztikus erőt ad az élethez az a bizonyosság, hogy minden mélypont után felfelé ível majd az életünk, és már nem lepődünk meg a nehézségeken sem.
Megtanuljuk, mi az emberség. Megtanuljuk megmutatni másoknak: – hogyan tudják szóra bírni a saját lelküket, – hogyan kaphatnak és adhatnak választ saját kérdéseikre, miközben ebben embertársaik segítik őket.
A biográfiai munka során a biográfus coach, az életrajzi munka kísérője csupán kérdésekkel és figyelmes hallgatással van jelen.
A biográfia tágulás, beletágulás a világba, szép fokozatosan. A biográfia egy művészi mintázat. A biográfia katarzis, döbbenet, elfogadás, engedelem, állandó kapcsolat a szellemvilággal. A biográfia a létezésünkre adott válasz maga.
Dr. Tiber Péter
Ügyvéd, mediátor, mediátor tréner
Szakterületem a jogi szemléletű, ugyanakkor az emberközpontú konfliktuskezelés: célja, hogy a felek gyorsan, biztonságosan és kiszámítható
keretek között jussanak közös nevezőre. Főként cégek és cégcsoportok részére végzek jogi és konfliktuskezeléssel kapcsolatos munkát, legyen szó együttműködési nehézségekről, belső kommunikációs feszültségekről vagy üzleti érdekellentétekről.
Mediátorként párkapcsolati és családi konfliktusok rendezésében is támogatást nyújtok, segítve a feleket abban, hogy a viták ne mérgesedjenek el, és a megoldás mindkét oldal számára vállalható legyen.
A közvetítői folyamat során a tiszta keretekre, a korrekt kommunikációra és a fenntartható megállapodásokra helyezem a hangsúlyt.
Rédli László
Biográfus, mediátor
„A biográfiai munkát végezhetjük egymagunk, akár egy bizalommal átszőtt csoportban vagy terápiás helyzetben. Értékes bepillantást nyújt élettémákba, változásokba és
fordulópontokba. Az önismeretet erősítve a jövőbeli változás és növekedés kulcsa lehet.”
– Karl Heinz Finke – Laura Summerfield: Biográfiai útinapló
Az életrajzi munka mindig egy kérdéssel kezdődik. Ez vonatkozhat az egész életre, vagy annak egy-egy epizódjára, eseményére. A kérdésnek mindig van oka: egy esemény, egy választás, egy döntés, egy konfliktus, egy változás – vagy éppen a változatlanság.
Az életrajzi munka egy nagy felfedezés. Felfedező útra indulsz önmagadba és a világba. Az első ajándék önmagadnak a ritmusváltás: a lelassítás, az, hogy időt és teret adsz a saját életrajzi munkádnak.
A biográfus – másképpen az életrajzi munka kísérője – figyelmével, szemléletével és eszköztárával segíti ezt a felfedező utat.
A biográfia alapkérdései:
Ki vagy?
Hogy vagy?
Hol tart az életed?
Mi dolgod a világon?
A biográfia a felnőttkori tanulás és az életből való tanulás – más néven sorstanulás – tudománya és egyben művészete.
Mit valósítottunk meg az elmúlt években?
2023
- Waldorfeszt
- Szabad Waldorf Gimnázium
- Somogyi Kosár
- Szekszárdi Walforf Iskola
- Élő bolygó gazdaság
- Waldorf Edukáció
- Fóti Waldorf Iskola
- Kosár Közösségek Hálózata
- Welldorf Szövetkezet
- Kiss Viktor festőművész
- Nemesvámosi Waldorf Iskola
- Szirbek Szilvia mandalafestő workshopja
2024
- Somogyi és pápai kosárközösségek támogatása
- A Nemesvámosi és a Szabad Waldorf Gimnáziumban gazdasági ismeretek átadása
- Fóti Szabad Waldorf Iskolában biográfiai munka, pályaválasztási segítség
- Waldorfeszt szervezői körének támogatása szervezetfejlesztéssel
- Élőbolygó gazdaság támogatása
2025
- Waldorf Gimnáziumokban gazdasági ismeretek átadása
- Biográfiai munka, pályaválasztási segítség
- Élőbolygó Gazdaság támogatása
- Kosárközösségek támogatása
Kapcsolódó hírek és események
Boldogság világnapja, 2026. Az ENSZ közgyűlése 2012-ben a boldogság nemzetközi világnapjává nyilvánította március 20-át. Az ötlet a Bhutánból származik A boldogság nemzetközi napjának ötlete a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik. Az ázsiai ország vezette be ugyanis a világon elsőként a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP. A „bruttó nemzeti boldogság” fogalma tulajdonképpen a lakosság jólétének mérésére szolgál. Egy kilenc pontból álló index segítségével megbecsülhető, hogyan érzik magukat az emberek gazdasági, társadalmi és érzelmi szempontból. Immár hagyományosan március 20. a boldogság nemzetközi napja. Ehhez időzítve készült az a jelentés (World Happines Report), amely számos országban értékelte a lakosság hangulatát, mérte a helyiek boldogságfokát. Az éves jelentés idén is az oxfordi egyetem és más kutatóintézetek együttműködésének eredményeként született, és a Gallup intézet adatain alapul. A kutatók elsősorban a társadalmi környezetet, a várható egészséges élettartamot, ennek keretében az állami egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, továbbá a jövedelemszintet, a szabadságszintet, valamint a korrupció szintjét veszik alapul. Fontos, a boldogság fokát meghatározó tényező az oktatás helyzete is. Magyarország 2025-ben a 69. helyen állt, idén a 74-re csúszott vissza. Hazánkat a közösségi média problémás használata (függőség, kényszer) kapcsán emelték ki, ebben a tekintetben listavezetőnek bizonyult az ország, A környező országok helyezései: • Szlovénia: 18. • Ausztria: 19. • Szerbia: 30. • Románia: 34. • Szlovákia: 54. • Horvátország: 70. • Ukrajna: 111. A csehek a 20. helyen állnak, a lengyelek a 24.-en. Rédli László#biográfia#életrajzimunka-kísérő
Kedves Mindannyian, szeretettel hívunk, várunk a Boldogságteremtő kurzusra szombaton. Aki gyűjtött aranyperceket, hozza el, illetve idézeteket, olvasmányokat is várunk! Kérlek erre az email-re válaszoljatok, hogy tudjunk számolni a létszámmal! Béres Anna (mobil: 06202566143) és Rédli László (mobil: 06206693824) a Napvitézek Alapítvány nevében Induló facebook oldalunkra (Napvitézek Alapítvány) folyamatosan teszünk fel rövid írásokat, posztokat, információkat. Nagyban segíted munkánkat, ha követed az oldalunkat, likeold posztjainkat, oszd meg információinkat, hívd meg oldalunk követésére ismerőseidet! Köszönjük! https://napvitezekalapitvany.hu/#eloadasok https://www.facebook.com/profile.php?id=61581479675516
Kedves Mindannyian, Szeretettel hívunk, várunk a biográfiai alapokon nyugvó és biográfiai gyakorlatokban gazdag párkapcsolati kurzusunkra: Akár párkapcsolatban élsz, akár még nem, szeretettel várunk! Kérlek erre az email-re válaszoljatok, hogy tudjunk számolni a létszámmal! Találkozunk március 14-én a Párkapcsolati kurzus harmadik napján, ahova párban is, egyedül is várunk Titeket szeretettel, akkor is ha az eddigi alkalmakra nem tudtál/tudtatok jönni Cím: Nemesvámos, József a. u. 7. Béres Anna (mobil: 06202566143) és Rédli László (mobil: 06206693824) a Napvitézek Alapítvány nevében Induló facebook oldalunkra (Napvitézek Alapítvány) folyamatosan teszünk fel rövid írásokat, posztokat, információkat. Nagyban segíted munkánkat, ha követed az oldalunkat, likeold posztjainkat, oszd meg információinkat, hívd meg oldalunk követésére ismerőseidet! Köszönjük! https://napvitezekalapitvany.hu/#eloadasok https://www.facebook.com/profile.php?id=61581479675516

